Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az autó bemutatása 1.rész

Jöjjön hát a lényeg. Hogyan is került hozzám ez az autó? Mondhatnám, hogy gyorsan és egyszerűen, de nem lenne igaz.. :-) Nem volt egyszerű. A régim eladtam, bár tökéletesen jó autó volt, nagyon fájt érte a szívem, de szerettem volna egy jobban felszereltet, főleg klímásat, és nagyobbat. Az első vágy egy Megane kombi lett volna. Rengeteg autó megnézése, átbeszélt oldalak a fórumon, és már annyira nem is volt egyértelmű számomra, hogy olyat akarok. Szűk volt a kínálat, sok jónak kinéző autó, némelyek még igencsak drágán, és még élőben megnézve roncsautó szinten. Oda jutottam, hogy végül már én sem nagyon tudtam mit akarok, néztem szedánt, ugyanolyan Berline-t, mint amilyen volt, nagyon megtetszett a Monaco felszereltség, így az volt az álom. A napok teltek, még több bontószökevényt láttam, a végén már egy olyannal is megelégedtem volna, mint amilyen volt, csak legyen benne klíma... Volt mindenféle egyéb alternatíva is, gondoltam rá, hogy egyelőre valami olcsóbbat, és majd később gyűjtögetve veszem meg az álomautót, de miután az ember megnézi a majd 20 éves olcsóságokat, rájön, hogy inkább nem esne ki menetközben a szétrozsdált roncsból. Megfordult a fejemben egyéb autó is, akár Clio, Thalia, de a Megane után beülve, átértékeltem a dolgokat. Néztem benzinest is, dieselt is. Scenic-et is láttam többet, volt egy öreg benzines, amit majdnem megvettem itt helyben. A helykínálat, kényelem megfogott, és ritka jó állapotúnak nézett ki. De öreg volt, 97-es. Az országot bejártam lassan, mondhatni, annyifele voltam autót nézni. Több, mint egy hónap autó nélkül, és akkor felkerült ennek a Scenic-nek a hirdetése. Majd 400km-re van tőlem, legjobb. Nehogy egyszerű legyen. Árban tűrhető, de csak alkuval tudom elhozni, főleg, mert messze is van. Telefon, az ott elmondottak alapján jó lehet. Egye fene, elmegyek megnézem. Jó megérzésem volt vele kapcsolatban. Első benyomásom nem is tudom jó volt-e. A színe volt furcsa, képen bordó volt, élőben meg olyan más. Hivatalosan korall színű. Alufelni téligumival, számomra furcsa párosítás, de a nyárija is alun volt, ő tudja. Körben egy-két használati karc, hátul kicsit megnyomva a lökös a vonóhorog mellett, de nem vészes, kaszni nem sérült, ellenőriztem. Elöl a rendszám kicsit hajlott, egy két karc a lökhárítón, de itt is ép minden kaszni elem. Eddig jó lehet. Alánézve nincs szétrohadva, a hátsó kipufogó dob újszerű, elöl is jónak tűnt, egy két futómű alkatrészen látszik, hogy frissen cserélve, legalább foglalkoztak vele. Belső tért illetően vegyes érzelmeim voltak. A kárpitok szépek, viszont nem túl tiszta az autó. Tele extrákkal. Na ez tetszett. :-) Nem baj, takarítás segít ezen. Nézzük a motorteret. Fagyálló rendben, olajak rendbe, és végre az első autó, amelyiknek ugyanolyan az olaj színe, mint a régimben volt. Vagyis nem nagyon van színe, még átlátszónak mondanám. Az autóban majd 182ekm van, bár egy évvel fiatalabb, mint a régim. Az olaj színére meg is van a magyarázat, 180ekm-nél volt cserélve. A vezérműszíj 165ekm-nél volt cserélve. Az eladó ezt tudja is igazolni, mert van egy cége, és arra kér számlát. Ez jó hír. A motor tiszta kosz, valószínű sose mosták, de ez nem feltétlen baj. Én előbb-utóbb úgyis megtisztítom. Itt is látszik egy-két új alkatrész. Jöjjön a beindítás. Kulcs elfordítása után egyből indul. Jár szépen. Próbaúton tűrhető, egy-két zörgés hátulról, melyek gyanúm szerint az ülések alatti rekeszek fedelei, kalaptartó, meg egy-két műanyag. Egyenesfutása rendben, fék szuper, dinamikája is van a nagy böhöm kaszninak. Kaszni nem rohad, motor is jó, egy két apróság javításra vár, de jó lehet az autó. Ár terén a tulaj nem túl alkuképes, messziről is jöttem, nem is voltam jó alkupozícióban. Őszintén szólva, láttam a szemén ugyanazt, mint amikor én adtam el a régimet. Ha ennyiért elviszik, akkor menjen, de olcsóbban nem, akkor megmarad. Eredet vizsgát ő állja, így megvettem az autót. Nagyjából így indult a dolog. 2011. 10. 30.-án.

 

 Immár itthon a kocsi. Hazaút szépen telt, szépen komótosan jöttünk, sötét is volt az út második felén, illetve a taxim sofőrje nem túl gyakorlott vezető, ezért 80-85-el jöttünk. Még induláskor lenulláztam a fedélzeti kompjútert, hogy lássam mi újság. Pécs környéki utakról lehet sejteni, hogy rendelkeznek pár kisebb kanyarral, emelkedővel, és város is jócskán van útközben. Az említett sebességgel pontosan 5.0-át mutatott az átlagfogyasztás. Ez elég szimpatikus egy ekkora autótól 1.6-os benzines motorral. Ráadásul néha muszály voltam kipróbálni, hogy hogyan megy, és mondhatjuk, hogy elégedett vagyok vele, kellemes nyomatékos motor, nem kell visszaváltani akkor is megindul. A motor karakterisztikájáról:

 

1616v.gif

Időm még kevés volt foglalkozni vele, így csak egy minimális felületes törölgetést, porszívózást kapott. Illetve fagyállót cseréltem benne, inkább legyen benne friss, mert arról nem volt infó, hogy az milyen és mikori, ami benne van. Most -35 fokig biztonságban van. Az ablakmosó is nyelte elfelé a téli szélvédőmosót. A lámpamosóval viszont nem voltam sikeres. Egy ideig töltöttem bele, viszont egyszercsak folyt kifelé a kerékdobnál. Szóval ott van valami bibi. Pár kép róla, itthon, beköltözés után:

 

 

dscf6190_800x600.jpg

dscf6191_800x600.jpg

dscf6192_800x600.jpg

dscf6193_800x600.jpg

dscf6195_800x600.jpg

dscf6196_800x600.jpg

dscf6198_800x600.jpg

Na ugye,hogy bordónak tűnik. :-)

Akkor itt van két kép, melyet útközben telefonnal csináltam, ezen jobban látszik a valódi színe:

 

dsc01456_800x600.jpg

dsc01455_800x600.jpg

Itthon pár dolgot javítottam rajta beköltözéskor. Jobb helyzetjelző és bal első ködlámpa izzó csere volt, mert azok ki voltak égve. Nem lehetett a bal hátsó ülés fejtámláját felhúzni, mert meg volt szorulva, ezt könnyű volt orvosolni. A jobb hátsó ülést nem tudtam előre hajtani, mert az egyik oldali zárja az ülésnek nem nyitott, picit kellett hajlítani a kallantyún, már tökéletes. Illetve kicsit jött lefelé a tükröződő réteg a belső visszapillantó tükrön, de volt egy clio donorból egy hibátlanom, csak le kellett akasztani a régit, és fel helyette a másikat, és tökéletes.

 

Még pár kép, belülről:

Olajszint, ahogy kell:

 

dscf6200_800x600.jpg

Km óra állás hazaút után:

 

dscf6202_800x600.jpg

Átlagfogyasztás, városban, miután barátok kipróbálták:

 

 

dscf6203_800x600.jpg

Itt a hőn áhított extra, digitális klíma, illteve van cd-s kormányról vezérelhető rádió, és a régi FM transzmitter is beköltözött a dohányzásmentes hamutartóhoz:

 

 

dscf6204_800x600.jpg

Itt is szét kell majd szendem a kijelzőig a műszerfalat, mert a jobb oldali izzó kiégett:

 

 

dscf6205_800x600.jpg

 

Újabb extrák az előzőhöz képest, hátsó elektromos ablakok, ráadásul elöl kikapcsolhatóak, hogy hátul ne húzogassa a kedves utas. :-)

 

 

dscf6206_800x600.jpg

A nagy lepedő ajtó, szerencsére nem kell hozzányúlni, egészséges a kilincs, működik a visszapillantók állítója, még az ablakhúzó gombok világítása is működik:

 

 

dscf6208_800x600.jpg

 

 És jöjjön az autó legcsúnyább része, legalábbis egyelőre, a motortér:

 

dscf6209_800x600.jpg

dscf6211_800x600.jpg

Azért itt is fellelhetőek új alkatrészek:

 

 

dscf6212_800x600.jpg

dscf6213_800x600.jpg

Elöl szintén találtam javítani valót. A jobb oldali első lámpa helyzetjelzőjének a búrája le van esve:

 

 

dscf6214_800x600.jpg

Olyanak kellene lennie, mint a bal oldalinak:

 

 

dscf6215_800x600.jpg

Ezt a problémát nem lesz olyan egyszerű megoldani, mert a lámpát ki kell venni, ahhoz szerintem a lökhárítót is le kell majd szerelni, szóval meg kell érte majd szenvedni.

 

És két kép a "csak úgy" kategóriában:

 

dscf6217_800x600.jpg

dscf6218_800x600.jpg

Megtörtént az átírás, ahol az eredetvizsgát csinálták ott megbeszéltem a műhelyessel, mivel szervíz is, hogy egy állapotfelmérést végezzünk. Mostmár tudom, hogy tökéletes műszaki állapotnak örvend a gép, mondjuk én is úgy láttam, azért is vettem meg, illetve örömteli hír, hogy minden eleme gyári festésű. :-)

 Megnéztem kipróbáltam az alblaktörlőket, tökéletesen törölnek, így azokat nem cserélem le, viszont izzó terén a korábbi szokásomat követve, kicseréltem a ködlámpában az izzókat, és hamarosan a tompítottban és a fényszóróban is új izzók lesznek. Az újak már megvannak, csak be kell tenni őket. Szofita ledek is kéznél vannak már, szóval mehet majd ebben is a rendszámtábla világítás, és az összes beltéri lámpa izzó cseréje. :-)

Ködlámpába:

 

h1tungsram.jpg

Fényszóróba:

 

 

h1osram.jpg

Tompítottba:

 

 

h7osram.jpg

Rendszámtábla világításba és a beltér összes lámpájába:

 

 

szofitaled.jpg

 Izzók kicserélve, a helyzetjelző is kapott új izzókat, kicsit amerikás lett a dizájn, mert sárga izzók kerültek bele:

 

helyzetjelzo.jpg

Illetve ugyanúgy, mint az előző autónál, itt is fehéreset világítottak az index izzók, így ki kellett cserélni mindet. A kép a régi oldalról való, de pont ugyanez a helyzet volt most is.

 

 Bal az új, jobb a régi:

 

indexizzo.jpg

 Pár kép az eredményekről, belső tér, rendszámtábla, helyzetjelző, ködlámpa, tompított:

 

dscf6220_800x600.jpg

dscf6224_800x600.jpg

dscf6225_800x600.jpg

dscf6226_800x600.jpg

 Belül volt pár cserére váró izzó. A rádió kijelzőnek a jobb oldali izzója, a hátsó ablakfűtés izzója, és a hamutartó izzója. Kész a csere. :-)

 

rizsszem.jpg

 

dscf6227_800x600.jpg

dscf6228_800x600.jpg

dscf6231_800x600.jpg

 

 A motortérről ha nézzük a korábbi képeket, észrevehető, hogy a trafók kábelei már elég csupaszok, a védelmüket hivatott műanyag harmónika csövek a melegtől már teljesen elporladtak. Ezeket cseréltem le, illetve inkább azt mondhatom, hogy pótoltam. Így valamivel szebb.

dscf6236_800x600.jpg

 Ha már a motortérben piszkáltam, akkor orvosoltam a riasztó szirénájának kábel hibáját, így újra szól a kis visítozó, illetve ellenőriztem a gyertyákat és a hézagot ratjuk, hézag rendben, és úgy látszik nem rég cseréltek benne gyertyát, mert vadi új NGK-k vannak benne.

Egy kis takarítás, képek:

 

dscf6250_800x533.jpg

dscf6251_800x533.jpg

dscf6252_800x533.jpg

dscf6253_800x533.jpg

dscf6254_800x533.jpg

dscf6255_800x533.jpg

dscf6258_800x533.jpg

dscf6261_800x533.jpg

dscf6262_800x533.jpg

dscf6263_800x533.jpg

dscf6264_800x533.jpg

dscf6265_800x533.jpg

 

Pár kép kívülről:

 

dscf6267_800x533.jpg

dscf6275_800x533.jpg

dscf6277_800x533.jpg

dscf6281_800x533.jpg

dscf6282_800x533.jpg

dscf6287_800x533.jpg

dscf6289_800x533.jpg

További képek a képgalériában.

 Ránéztem ma a pollenszűrőre, sokan elfelejtkeznek a létéről, és nem cserélik, pedig igen fontos alkatrész. Családi autóról lévén szó, még fontosabb, hogy milyen levegőt szív a család az autóban. Ráadásul a ventilátornak sem mindegy, hogy milyen ellenálláson keresztül kell a levegőt áramoltatni. Íme a kivett darab:

 

dscf6295_800x533.jpg

dscf6297_800x533.jpg

Nem a legszebb. Vastagon kosszal, levéltöredékkel. A nyílás ahonnan kijött, szerencsére nem volt olyan koszos, inkább csak poros. Azért nem árt ott is kitakarítani. Az egészség a fő, szóval hamarosan új kerül bele.

Meglett az új szűrő, valamivel jobban néz ki, mint a régi. Gondolkodtam aktív szenesben is, de a bolt eldöntötte, mert olyan nem volt nekik, így a hagyományos maradt:

 

dscf6298_800x533.jpg

És a helye:

 

 

dscf6303_800x533.jpg

Természetesen a képen még takarítás előtt van. Kiporszívózva, kitörölve a szélei, és ment is bele a szűrő. Mostmár fellélegezhetek az autóban. :-)

 

 Pár új fejlemény. Volt olyan dolog az autóban, ami nem akart működni. Az egyik a fényszóró mosó, a másik a hátsó ülésnél levő szivargyújtó aljzat. Utóbbi nagyon egyszerű probléma volt, mert csak a biztosítékja volt kiégve. Mostmár tökéletesen működik. A fényszóró mosó már bonyolultabb játék volt. Sajnos képekkel nem tudok szolgálni róla, mert nem volt nálam a fényképezőgép. Szóval, két tünet volt. Az egyik, hogyha öntöttem bele a lötyit, akkor egyszercsak ömlött a kerékdobban a kerékre. A másik, hogy nem csinált semmit, amikor mosom az ablakot, és világít a tompított, pedig akkor dolgoznia kellene. Sajnos ebből látszik, hogy szétszedés nélkül nem lehet megúszni a dolgot. Neki is láttam. Kerék le, majd a két dobműanyag. A kerékleszedésnél meg is lepődtem. A gyári 15"-os alufelni a 195-ös gumival, könnyebb, mint a régi Megane-omon a 14"-os felni a 175-ös gumikkal... Érdekes, de ez jó hír, szóval örülök neki. Illetve ha már ott matatok, akkor fékek és futómű alkatrészek ellenőrzését is letudtam. A fékbetétek még nincsenek elkopva, egyelőre nincs velük teendőm. Illetve szépen látszottak az új alkatrészek, amikről az előző tulaj eladáskor beszélt. Na, de visszatérve a fényszóró mosóra, miután már láttam a tartályt, elkezdtem felül is lebontani. Szélvédő tövében a műanyagokat, illetve le kellett venni az ablaktörlő karokat. Eddig minden öregebb autómon könnyen lejött, na ezen nem volt egyszerű. Most jól jött egy régi csapágy lehúzó. Miután lejött a műanyag felül, ki tudtam csavarozni, majd venni a fényszóró mosó tartály felső részét. Mert tudnillik kettő darabból van összerakva... Felső rész után, kivettem az alsót, benne a szivattyú, és a szintjelző. Na, innen már láttam is, hogy mi a hiba oka, miért is folyik el a drága lé... Ahol a két tartály találkozik. A felső tartály részből kiáll egy cső, az alsó tartályban meg van egy lyuk, amibe belemegy. Na, a kettő csatlakozásánál lennie kellene egy gumi tömítésnek. Ennek nyomát se látni. Viszont nem túl bonyolult megoldani, mert egy gumicsövet kellett csak húzni a felsőrész kiálló csövére, és máris passzos, és mégcsak nem is folyik. Viszont még mindig nem megy a szivattyú. Első a biztosíték tábla. Meg is lett a bűnös. És lőn csoda, működik a lámpamosó is. :-))) Ha már mosó berendezés, eszembe jutott, hogy a vezető oldali ablakspricni egyik lyukán nem jön a víz. Egy tűvel megpiszkáltam, hátha csak el van dugulva. És tényleg. Viszont azt vettem észre, hogy lecsökkent a nyomás. Nem nagyon akar elspriccelni az ablakik egyik fúvóka sem. Na, ennek nem örültem. Meg lett a hibaforrás. Felnyitva a motorháztetőt, már láttam is, hogy valami nagyon nem jó, mert a motor tiszta ablakmosó volt. A motorháztető mozgó alkatrész, nyitogatják. A zsanérnál fel van vezetve a tetőbe a cső, majd kijön belőle, pont ott, ahol már el is osztódik. Na, ahol rámegy az elosztóra, ott kidörzsölte a lemez széle, ahogy kijön a tetőből. Anno a clio bontásból megmaradt egy rakat cső, és toldó, na ennek most nagy hasznát vettem. Levágtam a gumicsőből odáig, ahol biztonságosan tudom toldani, majd a clio hátsó ablakspricni csövéből az utastérben haladó kemény csőből pótoltam. A biztonság kedvéért ahol a lemezből kijön, ott betekertem bandázsszalaggal, hogy egy darabig ne dörzsölődjön ki. És lőn csoda, megint jó az ablakspricni is.A karikázott helyen adta meg magát:

 

motorhazteto.jpg

 Na, közben volt egy kis ijedelem. Fura dolgot csinált a kocsi. Egy reggel beindítottam, első-hátsó ablakfűtést rákapcsoltam, rádió, tompított, tehát volt pár fogyasztó. Nem pörgettem, hideg volt, csak komótosan. Egyszer csak elkezdtek a műszerfalon karácsonyfaként világítani a hibajelzők, majd elhallgatott a rádió is. Na, utóbbiból gondoltam töltés gond lesz, be is dugtam a szivargyújtóba a töltésmérőt. 10V alatt volt valamivel. Fogyasztókat lekapcsoltam, majd kissé megpörgettem, és megjött a töltés, felment 14V körülire pillanatok alatt. Nem értettem a dolgot, már féltem tőle, hogy ebből generátor javítás lesz. Aztán észre vettem, hogy beindítás után nincs töltés, mindaddig, amíg el nem érek egy bizonyos fordulatot, vagyis, ha 2000-es forudulat alatt használom a kocsit, nincs is töltés, de amint elérem, onnantól már mindig van, bármilyen fordulaton, leállításig. Fura volt. Megane Klub fórumán kaptam egy tanácsot, miszerint nézzek rá a gerjesztő szálra. A képen látható a régim generátora, ezen jobban látszik, a kis csatlakozóban az az egy szál vezeték:

 

dscf4937.jpg

Mivel ugyanilyen a motor a mostanimban is, csak van rajta pár extra, így megnéztem. Ezt láttam:

 

 

dscf6254_800x533.jpg

Szóval nem sok mindent. Ezen fekete a csati is, meg az aljzat is. Zsúfolt is nagyon. A kábelt viszont megtaláltam könnyen, mert egy gége csőből jött a generátor vastag kábeljével, így azt végig követve, meg is találtam, a generátor alatt szólóban. Hoppá! Amint rádugtam a csatlakozót, hirtelen lett töltés lámpa a műszerfalon gyújtáskor, (ez az apróság eddig nem tűnt fel, hogy nincs), és lőn Isteni csoda, van töltés már alapjáraton is beindítás után. :-)

 Ez a kép meg egy kis unatkozás eredménye:

 

dscf6267-1.jpg

 

Szeret ijesztgetni az autó. Megint megtette. Tegnap este, egy érdekes jelenségre figyeltem fel. Amikor közepes, vagy alacsonyabb fordulatról akartam gyorsítani, akkor remegni kezdett a kocsi, és erős kopogó-csattogó hang jött a motortérből. Idővel egyre rosszabb lett, elkezdett gázadásra dadogni erősebben, már nagyobb fordulattal sem lehetett gyorsítani, városba beérve határozottan rossz volt vele így egy lámpánál elindulni. Biztos voltam benne, hogy valamelyik trafó lesz a bűnös, a clio anno motormosás után csinált ilyet, amikor kihagyott egy henger. Gondoltam is, hogy a motormosást túlélte, erre most meg feladja... Szerencsére a dolog nem volt olyan komoly, mint gondoltam, viszont tényleg a trafó volt a bűnös. Méghozzá a vezető oldali szélső. Amikor kiszedtem, érdekes mód csepegett róla a víz... Na, gondoltam, ezt meg miért? Az összes többi teljesen száraz volt, gondoltam akkor ez nem az erősen párás, ködös időtől van. Korábban a Meganeklubbon fel is hívták a figyelmemet egy dologra, hogy ahol a két levélrács összeér, ott a csavarnál hajlamos beázni, ha átmenő a csavar. Akkor meg is néztem, jónak tűnt. Ezek szerint talán mégsem volt jó. Erről van szó:

 

 

motorazas.jpg

 

Ezután kicsit szétkaptam, a trafót csak ki kellett szárítani, csipesz+vattával a gyertya körül is kitöröltem, illetve a levélrácsot levettem, ahol csak esélyesnek látszott beázásra, oda kapott szilikonos tömítőt még a gumikéder alá is, így mostmár a csavarnál nem szabad beáznia, reményeim szerint máshol sem.

 

Pár szó a téli átlagfogyasztásról. Ahogy jelenleg használom, az mindenképpen vegyes használatnak felel meg, illetve a városi és országúti használat mellett meg kell említeni, hogy azért amikor le van körben fagyva reggel, akkor kicsit járatom, amíg az első és hátsó ablakfűtés teszi a dolgát. Az is hozzátartozik, hogy amikor mondjuk több, mint félórát kell várnom valakire, akkor beindítom, és járatom, az üzemanyag fogy, de a km nem gyűlik, ez feljebb viszi a fogyasztást. Szóval így már sokszáz km után, hidegben, úgy, hogy az átlagsebességem 30km/h körül mozog, az átlag 7,4l most. Ezt mindenki eldöntheti, hogy jó-e ez az érték vagy sem...

 Egy kis frissítés. 12eft-al szegényebben, de sokkal boldogabban... Hátul az ablaktörlő kart egy egész kicsit picinek találtam. Valami típusidegen dolog lehet, egy biztos, nem rávaló volt. Bontókban egyszerűen beszerezhetetlen a hátsó ablaktrölő kar, illetve ahol netán van, ott meg törött, vagy levételkor törik el... Újban elég drága mindenhol. Végül, érdekes módon a Renault szalonban kaptam legolcsóbban. A képek bár nem túl jók, kicsit már sötétedett, de látható rajtuk az előtte-utána állapotok:

 Előtte:

dscf6331_800x533.jpg

Utána:

 

dscf6332_800x533.jpg

 

 Kapott egy kis téli takarítást az autó. Gondoltam már korábban is rá, hogy kicsit jobban kitakarítom, most meg kérésre egyébként is ki vettem a rekeszeket az ülés alól, így kicsit részletesebben ki tudtam porszívózni. Sajnos fényképezni csak telefonnal tudtam, és ráadásul kicsit sötétedett is már. Íme a rekszek, bal oldalt az anyós oldali, jobb oldalt pedig a vezető oldali:

 

dsc01474_800x600.jpg

A helyük:

 

 

dsc01480_800x600.jpg

dsc01484_800x600.jpg

Elöl a rekeszek nélkül:

 

 

dsc01482_800x600.jpg

dsc01483_800x600.jpg

Hátul, szintén még a rekeszek nélkül, most fedeztem fel, hogy a lábtérben lévő két nagy rekesz előtt is nyitható ajtók vannak, ahol a lábra fújja a klíma a levegőt, és a kábelköteg lemegy, ott is körbenéztem így, illetve kicsit takarítgattam.

 

 

dsc01475_800x600.jpg

 

dsc01476_800x600.jpg

dsc01477_800x600.jpg

 

dsc01478_800x600.jpg

dsc01479_800x600.jpg

 

A rekeszek visszarakásánál vigyázni kell az anyós oldalon, mert az ajtó felől nem csavar fogja, hanem két fület kell a helyére illeszteni:

 

 

dsc01486_800x600.jpg

Itt pedig már a rekeszek a helyükön:

 

 

dsc01488_800x600.jpg

dsc01489_800x600.jpg

Illetve egy kép a motortérről, mennyit koszosodott takarítás óta:

 

 

dsc01491_800x600.jpg

A korábbi motorbeázásra is fény derült. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy vajon tényleg megoldódott-e a probléma. Szóval letakartam a motort, rácsuktam a géptetőt, és nyakon öntöttem egy vödör vízzel. Meg is lett az eredménye. Meg van hol ázik be. A szélvédő tövében látható a levélrács, melyen van egy szigetelő gumi, mely a motorháztetőhöz ér lecsukva. A gumi előtt a vízelvezető csatorna. Ez a csatorna, ha megtelik vízzel, már pedig egy vödör víz után megtelik, akkor a kéder gumi átereszti a vizet. Most levettem a gumit, telenyomtam tömítővel, majd finoman vissza illesztettem, de nem nyomtam le teljesen, így magasabb, a motorháztetőhöz így feszesebben simul, jobban szigetel, illetve alulról meg a szilikonos tömítő szigetel, így ott sem megy át a víz. Már csak cseppek jutnak át, erőteljes, nagy mennyiségű víz hatása mellett is, amíg nincs jobb ötletem, addig szerintem így jó lesz, azért olyan hatás, amit most demonstráltam az autónak, maximum egy kiadós felhőszakadáskor érné az autót. Remélhetőleg egyelőre ilyen nem éri.

 Az ablaktörlőt is volt alkalmam ma kipróbálni hátul, minden fillért megért, tökéletesen töröl, mindenhol felfekszik, végre látok hátra is. :-))))

Volt egy kis rezgés-diagnosztika is, P profilú tömítő csík került fel két oldalt a kalaptartó két felfekvő széle alá, a hátsó ülés alatti rekeszek szélei alá, illetve elöl a hűthető italtartó ajtajának felfekvési felületeire. Kezd csendesedni a járgány...

Pár képpel illusztrálnám még a lámpákat, továbbra is elégedett vagyok az izzókkal, mind a sárga helyzetjelzővel, mind az Osram tompított H7-el és távolsági H1-el, de még a Tungsram H3-al is a ködlámpában. Igaz, utóbbi tekintetében a vezető oldali ködlámpát majd ki fogom cserélni, ugyanis az nem Valeo, hanem Tyc, és láthatóan gyengébben világít, nekem meg pont van egy sérülésmentes Valeo-m arra az oldalra, csak melegedjen kicsit az idő a cseréhez. A képek:

 

1helyzetjelzo-masolata_800x294.jpg

2tompitott-masolata_800x297.jpg

3kodtompitott-masolata_800x292.jpg

4fenyszoro-masolata_800x294.jpg

A vezető oldali ködlámpa fényét illetően a korábban készített képemen is jól látszik, hogy mennyivel gyengébben van megvilágítva a felület a Tyc által, a Valeo az anyós oldalon sokkal telítettebb fényt ad, mondjuk árban is legalább kétszer kerül többe:

 

 

dscf6225_800x600.jpg

 

Izzócsere is volt ismét, nemrég kicseréltem a rádió kijelzőjében a jobb oldali izzót, most elmúlt a bal oldali, mire szétszedtem, meg kiment a biztonsági öv kijelzőjéből is az izzó, így azt is cseréltem. Újra minden lámpa világít bent.

 

kijelzo.jpg

 

Fogyasztás. A fedélzeti számítógép szerint, még mindig 7.4l az átlagfogyasztás, és még mindig hasonló az arány, mint korábban, tehát kb ugyanannyit megyek még mindig városban, az átlagsebesség is a kocsi szerint még mindig 30km/h körül mozog. Azért szerettem volna leellenőrizni ezt a kijelzett eredményt. Telitankolásos módszer. Szóval, 811,9km-re fogyott 58,58l benzin. Ez 7,21l-es fogyasztást jelent, pedig a második tankolásnál még párszor rányomtam kattanás után, hogy kerekebb legyen az összeg. Azóta mértem országúti fogyasztást is. Ha odafigyel az ember, és csak keveset megy városban, illetve kis városban megy csak, ahol nincs lámpa lépten-nyomon, akkor 5,7-6l között tartható a fogyasztás. Persze odafigyelve, és max 95km/h-val. Kíváncsi lennék, milyen lenne, ha 6 sebességes váltó lenne benne, már csak azért is, mert amikor mondjuk városban megy az user 50-55-60-al, 5.-ikben, akkor 4 liter alatti a pillanatnyi fogyasztás, a kijelzés szerint. 90-nél azért már elég magas a fordulatszám. Szóval azt kell mondjam, végső soron nem eszik rosszul a kocsi, mert a régi Megane-om is kb ennyit evett, csak jóval kisebb autó volt.

Közben talán sikerült megszüntetni teljesen a beázás dolgot.

 

azasive.jpg

 

A képen látható bekarikázott csavarral tudtam még rajta állítani. Nemes egyszerűséggel, ha kilazítja az ember azt a csavart, és némileg fentebb tolja az egész műanyagot a motor felett, és ebben az állapotában húzza meg a csavart, akkor nagyobb lesz az ív, hiszen a guminak és a műanyagnak is egyfajta ívben kell hajolnia, ahogy a képen is jelöltem. Úgy voltam vele, hogy még két oldalt is lehet állítani a csavarokon, hogy nagyobb legyen az ív, melynél mindig a csúcs az aminél átszivárgott a víz. Egyelőre csak a középső csavarhoz nyúltam, volt nemrég kocsimosás, és teljesen jónak tűnt, mert most egy csepp víz sem volt a motoron. Pedig nem kíméltem a magasnyomásúval... :-) Mögöttem már türelmetlenek is voltak a mosónál, mert ilyenkor azért a kerékívek sem maradnak szárazon, meg az alváz... :-)

Variálhatóságból meg ötöst kap a járgány. Nemrég volt vele nagy karácsonyi vásárlás, még az egyk ülést is ki kellett venni, de tényleg mindenféle dologra meg van a recept, hogy mit hogyan lehet beletenni. Tetszik a hátsó ablak is, hogy külön nyílik, illetve külön jó a hátsó ülések esetében, hogy azoknak is lehet állítani a háttámla dőlésszögét. :-)

 Elvittem ma az autót szervízbe. Szerencsére nem azért, mert kellett, hanem mert felkínáltak egy ingyenes átvizsgálást, amely náluk nem is az az átlag "csak ránézünk", hanem tényleg egy tüzetesebb vizsgálatot jelentett. Ide vittem:

http://kedvencszervizem.hu/

Nem rossz hely. Nagyon korrektül álltak hozzám tényleg, rendesen át is nézték a kocsit. Kíváncsi voltam mit mondanak a végén. :-) Mosolyogtam. Azt mondta a szerelő, hogy egy szinte tökéletes autót vettem. :-))) Azért ezt jó volt hallani. Kettő dolgot tudtak felhozni ellene, kezd elkopni a fékbetét, lassan csereérett lesz, de ez nem olyan sürgős, csak szólnak, mondjuk ezt megnéztem már rajta, szóval tudtam, hogy áll, illetve azt mondják, az olajteknő tömítésénél szivárog az olaj. Kb 2ekm alatt nem fogy belőle, a nívó ugyanannyit mutat, illetve nincs alatta tócsa sem, meg olajcsepp sem, szóval ez sem olyan vészes. Mindent megnéztek, még a guminyomást is, de az is teljesen jó volt, bár még megvétel után ellenőriztem le. Bemérték az új fagyállót is, hát befagyni nem fog. :-) -45°C. Mondjuk én kb -35-re kevertem be, de így is jó. Kaptam árajánlatot is, ha náluk akarom majd javíttatni a feltárt "hibákat", nem olyan vészes a fék sem, meg a teknő tömítés sem, mondjuk ezek pont olyan dolgok, amiket otthon is meg lehet javítani, cserélni, egyszerűen. A szervíz egyébként átlagárban dolgozik, mondhatjuk, 20% kedvezmény van az alkatrészárakra, illetve én 6%-ot kapok a szerelésből. A ma látottak, tapasztaltak alapján vinném az autót ide. Persze, majd ha olyan baja lesz, amit én nem tudok megjavítani. :-)

Ha már emlegették a szervízben a problémákat, gondoltam kicsit közelebbről megvizsgálom a kocsit. Nem a legjobb időt választottam az autó alá fekvésnek, mert délelőtt az eső esett, délutántól meg havazott. A legjobb, ha az ember egy jó sáros autó alá fekszik... Na nem baj, maximum ezek a képek most nem lesznek olyan bizalomgerjesztőek. Így közelebbről megnézve, kb. ugyanolyan, mint az előző autóm alja, nagyjából ugyanazt lehet vele csinálni, mint a másikkal. Ami szemet szúrt, hogy a hátsó motortartó bak itt már más, ilyen csavart formája van. A szilentek még mindig újszerűek, hibátlanok, szépek. Az aljából egy részlet:

 

dscf6373_800x533.jpg

Picit vizes, meg sáros, de hát ilyen időben... Az olaj, bár tényleg nem fogyik, azért látszik a teknőn, hogy eléggé olajos, a menetszél szépen széthordta:

 

 

dscf6383_800x533.jpg

Nem olyan vészes dolog, de esztétikailag meglehetősen csúnya, illetve nem olyan vészes javítani.

Rendbe tettem a kerékdob műanyagokat is, volt, ahol hiányzott a műanyag bolha, azt pótoltam, illetve ahol már kopott laza volt, oda kapott másikat, ne tudjon zörögni. Megnéztem a fékeket is, a betétekről nem tudom megállapítani, hogy milyen márkájúak voltak:

 

 

dscf6377_800x533.jpg

Még van rajtuk legalább 6mm réteg, ami tud fogni, de azért már gondolkodom, hogy milyet vegyek majd bele. Illetve néztem a tárcsákat is, egy pici válla van az elsőnek, mértem, elvileg még beleférne egy szabályzás, majd meglátom, hogy kap-e újat, vagy ez marad.

 

Hátul, döcögős úton valami zörgött megint.

 

dscf6384_800x533.jpg

A pótkerék fejjel lefelé volt, és felül volt rajta az emelő és kerékkulcs, illetve ezen a keresztkulcs. Így nem lehetett meghúzni jól a műanyag csavart, ami leszorítja, zörgött. Megfordítottam, alulra az emelő és társai, rá a kerék fordítva:

 

 

dscf6401_800x533.jpg

Így már masszívan a helyén marad. Nem fog ugrálni. Illetve még négy dolog, ami zörögni tudott, de orvosoltam ezeket is. A négy kerék. Illetve a rajtuk lévő műanyag, mely a kerékcsavarokat takarja. Eléggé mozogtak, kicsit meg kellett igazítani a közepét mindnek, illetve kicsit alakítani a kör alakú dróton, mely a füleket feszíti szét. A kis zörgős:

 

 

kerek2.jpg

 

 És talán végre megtanulom, hogy a ezen a kerekek ET száma 43... Már többször megnéztem, de mindig elfelejtem...

Nem olyan régen alkalmam volt egy hasonló Scenic kuplungját kipróbálni, és megállípítottam, hogy az enyém elég kemény a másikhoz képest. Ráadásul az egyik alkalommal, amikor kicsit gyorsabban kellett elindulni, és hirtelen engedtem fel a pedált, akkor volt egy kis süvítő-nyökörgő hangja. Ugyanilyen hangja volt a többi Renault-nak, amiket kipróbáltam. Szóval a fék mellé szerintem kuplungot is beszerzek. Körbe is néztem, milyen árakban vannak. Kuplungból Valeo-t néztem ki, ez a gyári is, a legtöbb helyen 60eft, Unixnál 52810ft. Fék ügyében, sokat gondolkodtam, hogy milyen márka legyen, illetve legyen-e új tárcsa vagy csak szabályozva legyen. Méretét tekintve még lehet beleférne egy szabályozásba, de most újat kap. A márka is megszületett, rengeteg vélemény alapján Ferodo lesz a betét is elöl-hátul, meg a tárcsa is. Viszonylag tűrhető árban vannak, az első betétek 14867ft-ban lesznek, a hátsók 7664ft-ban, a tárcsa pedig 13988ft/db. Ha spórolni akarnék, sem lenne túl sokkal olcsóbb, ellenben sokkal rosszabb fékem lenne, nem éri meg... Nem sokára kap egy kis etanolt is tisztítás gyanánt, majd azután kap új benzinszűrőt is. (Mann, 3903ft) Illetve egy új légszűrőt, a múltkor láttam egy kis koszt benne, az 1985ft lesz.  A hátsó ajtó teleszkópja is kezdi megmakacsolni magát a hidegben. Mostmár legalább háromnegyedig fel kell tolni, hogy megtartsa az ajtót, melegebb időben már félúton is megtartotta. Így kap abból is egy új párat, Meyle-t, 13980ft-ért. Remélhetőleg már a fa alatt lesz minden.

Na jó, amikor azt írtam, hogy tűrhető ár, akkor még nem adtam össze mindent... 123185ft...   :-(((

Pár unatkozós kép:

 

1-1_800x533.jpg

9-1_800x600.jpg

2-1_800x533.jpg

 Az új fejlemény, hogy egyelőre nem lesz hátsó ajtó teleszkóp, egy barátom azt mondta,hogy ez így szerinte még teljesen jó, egyrészt, másrészt remélhetőleg találni fogok jobbat, ami 30N-al erősebb, és olcsóbb is valamelyest. Így "csak" 109205ft-nál vagyunk.

Na, megjöttek a "drágaságok". :-)))

 

dscf6030_800x533.jpg

Ha már karácsony, akkor illik a fa alá tenni. :-)

 

 

dscf6033_800x533.jpg

És hát melyik kisgyermek bírná ki, hogy ne bontsa ki az ajándékokat...

 

 

dscf6034_800x533.jpg

dscf6035_800x533.jpg

dscf6036_800x533.jpg

dscf6037_800x533.jpg

Szívem szerint most azonnal beépítenék mindent, de most egyelőre nem alkalmas az idő rá, még kophatnak azok amik benne vannak, a benzinszűrő cseréhez is még hatni kell az etanolnak, ma kapott 16 litert, kb ugyanannyi benzin lehetett benne, áll most egy kicsit, holnap kap egy 500km autópályát úgyis, szépen kitisztul, aztán majd jöhet a szűrőcsere. :-)))

Persze a képekhez lehetne írni, hogy a teljesség igénye nélkül, mert a vásárfiában még volt két új első lengéscsillapító, meg két porvédő hozzájuk, de azokat nem a Scenic kapja, hanem az ex Cliom, mely családban maradt, a mostanihoz közeli állapotról lehet látni a főoldalon található cliort-s linken, azon belül is a képgalériában, ő az aki összetört korábban, mondjuk azóta visszakapta a plüss üléseket, illetve komplett RT belsőt, és a szíve és a váltója is vadiúj azóta, boldogan teszi a dolgát, mégha most igáslóként is.

 Karácsony alkalmából be kellett pakolni pár dolgot a kocsiba. Szerencsére csak pár száz km-t kellett menni telepakolva... :-) Szóval ezennel azt mondhatom, hogy mostmár megérte a kocsi az árát, most ki tudtam használni. 4 ülőhelyre volt szükség, így a hátsó középsőt kivettem, így bekerülhetett rögtön a helyére egy komplett szekrény, mellé egy szárító, természetesen a helykihasználás végett a szekrényt is telepakoltuk teljesen, miután betettük. Persze ezzel korántsem ért véget a pakolás. Lapjára szerelve bekerült még egy hosszú polcszekrény, két mosdókagyló alá való szekrény, de volt még mindenféle egyéb, lengéscsillapítótól kezdve, szerszámok, fúró, flex, mindenféle, állólámpa, mosogató, csaptelepek, szőnyeg, fürdőszoba polcok, munkalap, ajándékok, párnák, táskák... Még sorolhatnám sokáig, legyen elég annyi, hogy a végén már lecsukott csomagtérajtónál pakoltunk, az ablakon át, hogy ki ne hulljanak a dolgok, még az üveget is alig tudtam rácsukni. Elöl majdnem a visszapillantóig értek a dolgok. Annyi dolog volt a kocsiban, hogy kipakolás után egy szoba konkrétan tele lett vele... Képek:

 

dscf6042_800x533.jpg

 

dscf6043_800x533.jpg

dscf6044_800x533.jpg

 

 

A képek annyira azért nem adják át a valós helyzetet, de a végén még az utolsó képen látható szőnyeg és doboz tetejére is kerültek táskák, a tetőig. Amikor beültünk, nagyon vicces volt, mert még be sem indítottam a kocsit, és konkrétan kiabálni kellett, hogy halljuk egymást, úgy el voltunk szigetelve. :-)))

 

Ami érdekes, hogy nem igazán ült meg a kocsi, azt vártam, hogy majd a földön húzza a hátulját, de nem. Teljesen normális állása volt szinte. Illetve ami még meglepett, hogy nem érzett a menetdinamikán, hogy tele van, ment normálisan. Kifejezetten jól vitte autópályán a motor a kasznit, hazafelé tempósan jöttünk, összesen kettő autó előzött csak meg. Odafelé komótosabban mentünk. Így az elmúlt 1154km-re 94,521l benzin fogyott. Ez kb 8,2l-es fogyasztás. Erre az adatra megint azt tudom mondani, hogy mindenki döntse el, hogy ez sok vagy kevés, azért még megjegyzendő, hogy ez még az a bizonyos etanolos tisztítási folyamat volt, szóval ez a fogyasztás nem teljesen benzinnel volt, amikor elindultam is etanolos keverék volt benne, és még utána is tankoltam E85-öt. Kijártam szinte üresre, már javában világított a lámpa, hogy kevés az üzemanyag, akkor tankoltam tele benzinnel. Mostmár szerintem tiszta, már csak idő kellene kicserélni a benzinszűrőt. :-)

Volt egy kis Renault-os minitali. A vas előtte:

 

dscf6045.jpg

dscf6046.jpg

dscf6047.jpg

dscf6048.jpg

dscf6049.jpg

dscf6050.jpg

dscf6051.jpg

Hát igen. Az utolsó képen is látszik, hogy nagyon mentek belefelé a kocsiba a km-ek az ünnepek alatt...

 

És pár kép "Barátok közt":

 

dscf6054.jpg

dscf6058.jpg

tali.jpg

 

Ma megint jött a futár. Mostmár itt van az olaj is, Elf Evolution SXR 5w40-ből 5l, a Purflux olajszűrő is megvan, és a leeresztő csavarhoz a gumis tömítés, a rézgyűrű nekem nem vált be, a Clio-nál anno mindig probléma volt vele. Megint megszabadultam több, mint egy tízestől... :-(

 

dscf6062.jpg

 Körbenéztem kicsit ma olaj ügyben. Mostmár kezd azért besötétülni az olaj.

A letörölt nívópálca:

 

tisztapalca.jpg

És az olajszint:

 

 

olajszint.jpg

Látható, hogy még mindig maximumon van. Mivel olajos volt a teknő oldala amikor néztem, gondoltam, letörlöm. Arra vagyok kíváncsi, hogy most lett-e olajos, vagy korábban. Az is lehet, hogy kicsit túltöltötték, és ami feleslegben volt azt kinyomta, most meg már nem túl sok az olaj, így már nem nyomja ki. Szóval, erre akkor derül fény, ha most letisztítom, és járok vele egy kicsit, akkor majd látszik, hogy jön-e az olaj, illetve ha jön, akkor hol.

 

Képek:

 

alulburkolat.jpg

hatulrolburk1.jpg

hatulburkolatkozeli.jpg

Burkolat nélkül, az olajteknő, és a váltó alulról:

 

 

tekno1.jpg

tekno2.jpg

tekno_valto.jpg

teknooldala.jpg

valto.jpg

valto2.jpg

Most egy kis használat, és majd meglátom, mit mutat.

 

Az előző Megane-on, nem működött a deréktámasz, meg kellett javítani. Na, úgy látszik ez valami típus híba lehet, mert ezen is feladta. Ugyanaz volt a baja, a szerkezet egy szegeccsel van rögzítve az ülés vázához, mely elengedte magát, így fel kell húzni a kárpitot, félre tolni a szivacsot, visszatenni a szerkezetet a helyére, majd odacsavarozni, és már kész is. Képekben:

 

derektamasz1.jpg

derektamasz2.jpg

derektamasz3.jpg

derektamasz4.jpg

derektamasz5.jpg

Ezután viszont kell egy alapos takarítás, mert ilyenkor rengeteg kosz hullik ki a kárpit alól, ha mozgatva van. Pár kép az eredményről:

 

 

belul1.jpg

belul2.jpg

belulvezeto.jpg

belulhatul.jpg

hatsoules.jpg

szonyeg1.jpg

szonyeg2.jpg

hatulszonyeg.jpg

muszerfalvaku.jpg

Lehet, bennem van a hiba, de nekem ez a 90-es évekbeli műszerfal nagyon tetszik. A Megane-é is, meg a Scenic-é is. :-)

 

Anno, amikor pollenszűrőt cseréltem, akkor azt a javaslatot kaptam, hogy ha már ott matatok, akkor a fűtőventilátort is vegyem ki, és kicsit olajozzam meg. Akkor nem akartam vele nagyon küszködni, viszont egyszer azóta hallottam kicsit csikorogni, így megejtettem az olajozását. A pollenszűrő mellett van, három csavar fogja, meg egy szivacsburkolat, a kesztyűtartó alatt. Képekben:

 

venti1.jpg

venti2.jpg

venti3.jpg

venti4.jpg

venti5.jpg

venti6.jpg

venti7.jpg

venti8.jpg

Illetve még a mai javítgatásokhoz tartozik, volt itthon egy kis keréktárcsa festékem. A korábbi képeken látszik, hogy egy-két helyen a felni pereméről le van kopva a festék, és elég feltűnő, mert ott jobban megmarad a kosz is. Ott most szépen letakarítottam, és szerencsémre teljesen színazonos festékkel, kijavítgattam az apró hibákat. Erről kép majd csak később, mert közben rámsötétedett.

 Egy kis szerelgetés mára is jutott. Egyrészt, mivel a tegnapi olajteknő törölgetés óta kellett ma mennem elég sokat, így kijelenthetem, hogy kb 100km után sehol egy csepp olaj sem. Persze ez még semmi, akkor mondhatom, hogy minden rendben, ha több ezer km után is ilyen. Csak nem bírtam ki, meg kellett néznem. :-) Ha meg már az elejét felemeltem, gondoltam lámpázzunk. Mivel nem volt kedvem a lökhárítót leszedni, így nem a helyzetjelző búrájának vissza varázslását választottam, hanem a ködlámpa cserét, hogy végre egyformán nézzen ki a kettő, de legfőképpen egyformán is világítson, mert ez a Tyc kb. a felét tudja, mint a Valeo. Pár perces művelet volt a lámpa csere. Az eredményéről még csak nappali képek vannak, viszont érdekes pozícióból sikerültek a képek, és szép kerek lett a kocsi. :-)

 

dscf6119_800x533.jpg

dscf6120_800x533.jpg

dscf6121_800x533.jpg

dscf6122_800x533.jpg

Pöttyet koszos az autó a képeken... Tegnap előtt volt kocsi mosás, erre tegnap este elkezdett esni az eső, persze földúton is kellett mennem sárban, nehogy megússza a kocsi. Most este megint lemostam, szóval, eső várható...

Csak fényképeztem még párat, hogy teljes legyen a nap. :-)

Szóval így világít most:

 

dscf6123_800x533.jpg

dscf6124_800x533.jpg

Illetve ilyen belülről, amit lát a vezető, helyzetjelző ködlámpával:

 

 

dscf6125_800x533.jpg

+tompított:

 

 

dscf6126_800x533.jpg

+távfény:

 

 

dscf6127_800x533.jpg

 

 Történt egy kis változás. Korábban voltam szerelőnél, ő méregette a féket, akkor nem is figyeltem arra, hogy milyen méretet mondott, inkább azt tartottam szem előtt, hogy mit mond, hogy melyik tárcsákat kell cserélni. Mivel akkor azt mondta, hogy az elsőt kell cserélni, a hátsót nem, ezért az elsőn gondolkoztam, hogy kell-e mindenképpen cserélni. Megmértem, a mérete még olyan, hogy valószínű fel tudnák szabályozni úgy, hogy még a minimum méret felett legyen, de akkor a minimum alá kopna. Ezért döntöttem úgy, hogy akkor csere lesz elöl. A hátsót illetően nyugodt is voltam. Ha a szerelő azt mondja, hogy jó az még, akkor biztosan, hiszen neki plusz pénz lenne, ha azt is cseréltetné... Amikor volt egy kis szabadidőm, gondoltam azért csak tudjam, milyen állapotú a hátsó tárcsa, megmérem.  Hát... Mondjuk úgy, hogy nem tudom, hogyan látta a szerelő, de ez már minimum méret alatt van... Gondoltam semmi gond, amúgy is jobb lesz, ha akkor egyúttal minden lesz cserélve, akkor tuti jó lesz. :-) Addig annyira nem bántott a dolog, amíg meg nem néztem, hogy mennyibe kerül a hátsó tárcsa. 30000ft-tól 90000ft-ig!!! És ez DARAB ÁR, nem pár... Közben párszor kaptam egy kis szívrohamot, de hát ez van. Azért ilyen drága, mert a tárcsával egyben van a kerékcsapágy készlet, és az ABS érzékelőgyűrű is. A Ferodo darabja 53511ft, tehát a kettő 107022ft lenne, azért ez kicsit sok egy 12 éves használtautóba két féktárcsáért. Ami még jó lehet, az a Brembo, ami a nevesek közül a legolcsóbb, ennek darabja 37698ft-ba kerül, a pár tehát 75396ft. Találtam egy olyan boltot, ahol a Brembo valamivel olcsóbb, ott 23600ft/db áron van, tehát a pár 47200ft. Ez már valamivel jobb, szerintem jó is lesz. Borzalmas egy ár, meg eltolja időben a kuplungcserét, dehát a fék fontosabb. Illetve a legutóbbi pollenszűrő csere óta fertőtlenítettem is, meg a fűtőventilátort is olajoztam, így le fogom a többi szűrővel egyidőben cserélni újra ezt is. Ha minden jól megy, Tecneco kerül bele, 2857ft-ért. Az olajfolyásnak is meg van a helye, Sajnos sokat mentem mostanában a kocsival, így a km-k szaladtak bele elég gyorsan. Ránéztem, hogy látszik-e már olaj. Meg is jelent egy olajcsepp a teknő szélénél, az egyik felfogató csavaron. A szíj felőli oldalon egy 5cm hosszúságú szakaszon van minimális olajszivárgás. Elég sok idő kellene azért ennek, hogy az autó alatt megjelenjen az olaj, de én szeretem ha száraz a kocsi alja, szóval egy olajteknő tömítést is veszek. Reinz márkájút, 4639ft-ért.

Megjöttek a dolgok. :-) Mostmár komplett új fékem lesz a kocsin, az olajszivárgás is orvosolható lesz, és pollenszűrőt is tudok majd cserélni a többi szűrővel együtt. Íme a mai adag:

 

dscf6129_800x533.jpg

dscf6130_800x533.jpg

dscf6133_800x533.jpg

dscf6137_800x533.jpg

dscf6138_800x533.jpg

 

Egy kis szerelgetés volt ma. Először is, az olajfolyás helye:

 

olajfolyas.jpg

Másrészt a fékszereléssel telt el a mai nap, vagyis inkább a délután, na jó, inkább az este...

 Találtam egy videót is első fék cseréről:

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=7PrJzrZim5o

Ilyen volt hátul a fék:

 

regifekhatul1.jpg

regifekhatul2.jpg

És íme, ilyen lett a két hátsó fék, kicsit koszosak a dolgok körülötte, majd azok is sorra kerülnek:

 

 

jh1.jpg

jh2.jpg

jh3.jpg

jh4.jpg

bh1.jpg

bh2.jpg

hatsohatulrol.jpg

Ebből az utolsó képből is látszik, hogy fogok én még itt csiszolni és festeni. :-) A hátsó fékek szereléséhez meg kell jegyezni, hogy aki nem rendelkezik célszerszámmal, és nem akarja lekötni a nyerget, egyedül ne kezdjen hozzá. Elég nehéz a dugattyúkat visszanyomni, és közben el is kell őket forgatni (ennél a típusú féknél jobbra). Ha nincs célszerszám, és masszívan lehet rögzíteni, vagy van aki megfogja a nyerget, akkor egy fogó és egy 18-as villáskulcs is megteszi, mellyel nyomás közben lehet forgatni a dugattyút. Az első egyszerűbb, mert ott csak szimplán vissza kell nyomni a dugattyút.

Első fékek:

 

 

be1.jpg

be2.jpg

Itt, ha jobban megnézzük a képet, látszik, hogy az egyik betét füle kilóg. Na igen. Ezért vissza kellett bontani, helyre tenni. Ezután azért ellenőriztem a többit is, hogy rendben vannak-e. Szerencsére azok helyükön voltak.

je1.jpg

je2.jpg

je3.jpg

És nagyjából így néznek ki a kerék alatt:

 

 

elsokerek.jpg

hatsokerek.jpg

Természetesen a fékek összerakásához Loctite menetrögzítőt használtam, legalábbis ott, ahová nem adtak új csavarokat. A szerelés maga azért húzódott el, mert az aranyszínű alkatrészeket természetesen először meg kellett tisztítani, (fogyott a drótkorong), a fék dugattyúkat is megjárattam, hogy a későbbiekben ne legyen velük gond, illetve ahol kell, ott meg is lettek kenve. Egy flakon féktisztítóval meg is úsztam a tárcsák zsírtalanítását is. Fékcserével együtt fékolaj csere is volt, hogy később ne kelljen vele külön vesződni, úgyis légteleníteni kellett, ha már le lettek kötve a nyergek a festéshez. Ilyet kapott:

 

fekolaj.jpg

Egész jól lett időzítve, mert majdnem pontosan 185000km-nél történt a csere.

Utána, ha már fék, akkor feltűnt, hogy nem világít a középső féklámpa. (feltűnt... hát igen, amikor az ember vezeti az autóját, akkor elég kicsi rá az esély, hogy feltűnjön, hogy a középső féklámpa nem világít... egyébként elég gyakran ellenőrzöm az izzókat, de most kivételesen szólt barátnőm, amikor álltam ki az udvarról) Izzó csere. Először ki kell pattintani a két műanyag takarót:

 

 

potfeklampakiszedes.jpg

Ezután egy közepes lapos csavarhúzóval csak a fém füleket kell picit megnyomni, és már ki is pattant:

 

 

potfeklampa-kiszedve.jpg

Na, itt meg is lepődtem, mert a Clio-ban is,  a Megane-ban is, 3-4 kis foglalatnélküli 5W-os izzó világított, olyan, mint ami elöl a helyzetjelzőben van. Na, ebben nem. Ugyanolyan foglalat, de nagy duci 15W-os izzó van:

 

 

potfeklampaizzo1.jpg

potfeklampaizzo2.jpg

Természetesen ilyen egy izzó készletben sincs, de franciaautósboltban polcról adják. :-)

 Egy videó, csak azért, mert hasonló a színe. :-)

 Pár képet szeretnék megosztani, méghozzá egy Clio II fékjéről, konkrétan arról, ami megadta a kezdő löketet, hogy az enyémet csinosítgassam. Bár én is drótkorongozgattam, takarítgattam, de az enyém mégsem olyan profi és szép, mint ami ezeken a képeken van. Az enyém a kocsi színe miatt lett arany színű. Lehet szürkében még szebb lett volna... :-) De már így marad. :-)

A képek:

 

imag0623_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_0043_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_0044_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_0045_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_9882_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_9884_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_9885_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

img_9888_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Azért jóképű ez az Ate tárcsa is. :-)

 Kuplungcsere folyamatban. :-) De várom már a puha kuplungot... :-)))

Másfél nap. Ennyi kellett hozzá. Végre itthon, és puha a kuplung, hangtalanul indul el, még ha hirtelen engedem is fel a pedált. Közben kicserélték a főtengely szimeringet is, állítólag kezdett szivárogni, és egy füst alatt így érdemes volt megcsinálni. Így nézegetve a kivett alkatrészeket, azért a kinyomó csapágy eléggé berágta magát már, illetve el volt már ez kopva rendesen. Képek:

 

dscf6188_800x533.jpg

dscf6190_800x533.jpg

dscf6191_800x533.jpg

dscf6192_800x533.jpg

dscf6195_800x533.jpg

dscf6197_800x533.jpg

dscf6199_800x533.jpg

dscf6205_800x533.jpg

dscf6208_800x533.jpg

dscf6211_800x533.jpg

Az előtte és utána állapotok közti különbség ég és föld. Kifizetni érte fájt azt a 26eft-ot, de legalább mostmár pöpec lett ez a része is a kocsinak.

Elég jól dolgozik a fedélzeti számítógép. Telitankolásos módszerrel, mindig közel annyit mérek, mint amit kiír átlagnak. Vegyesben ez még mindig 7,3-7,4l/100km. Ez így télre mostmár úgy tűnik állandósult. Azért ilyen benzinárak mellett még így is elgondolkodtató, mennyire használja az ember. Főleg, mert ilyen latyakos időben én minden út után leöblítem egy közeli kútnál, hogy ne koszosan álljon. Azért az is pénz. Ilyenkor a költségek mellett már közrejátszik az is, hogy ahogy csinosodik, egyre inkább sajnálja az ember rossz időben kihozni. Szép csini féktárcsák vannak rajta, ne kezdjenek el olyan hamar korrodeálni... A motortér is most még szép tiszta, nagyobb tócsák előtt mindenki néz rám, hogy lelassítok gyök kettőre, de nem akarom összesározni. Persze, azért van, hogy kiszolgáljon, de mint minden eddigi autóm ez is akkor fog hűségesen menni, ha én is odafigyelek rá. Szóval most kicsit pihenőre fogom, ha nem muszáj, ne érje annyi latyak...

 Aki nem szereti a képeket, az most nyomjon pár page down-t. :-) Mert most bizony jó pár kép következik.

Először is egy korábbi kép, melyet akkor készítettem, amikor mentem volna ki a kocsihoz, és néztem, hogy jé, én nem is oda álltam me, aztán közelebb mentem, és láttam, hogy csak egy utánzat áll jobb oldalt. :-)

 

dsc01507_800x600.jpg

Itt egy nem túl jó minőségű kép, de hozzáértőknek sokat mond. Gyártási szám, színkód, felszereltség, összerszerelő üzem, stb:

 

tabla.jpg

Itt pedig koszosan, mert néha így is legyen róla kép:

 

 

 

dsc01510_800x600.jpg

dsc01511_800x600.jpg

Most pár kép a kerékről, és a fékről:

 

 

dsc01512_800x600.jpg

dsc01513_800x600.jpg

scenickep-16-.jpg

scenickep-17-.jpg

scenickep-19-.jpg

scenickep-20-.jpg

scenickep-29-.jpg

scenickep-30-.jpg

 

A következő képek meg indulhatnának a milyen színű az autóm játékban... Ez a szín mindig másmilyen. És a csattanó. Eddig úgy tudtam, korall színű az autó. A színkódja szerint, rézvörös. :-)

 

scenickep-1-.jpg

scenickep-2-.jpg

scenickep-4-.jpg

scenickep-5-.jpg

scenickep-3-.jpg

scenickep-6-.jpg

scenickep-7-.jpg

scenickep-8-.jpg

scenickep-9-.jpg

scenickep-10-.jpg

scenickep-11-.jpg

scenickep-12-.jpg

scenickep-13-.jpg

scenickep-14-.jpg

scenickep-15-.jpg

scenickep-18-.jpg

scenickep-21-.jpg

scenickep-22-.jpg

scenickep-23-.jpg

scenickep-24-.jpg

scenickep-25-.jpg

scenickep-26-.jpg

scenickep-27-.jpg

scenickep-28-.jpg

scenickep-31-.jpg

scenickep-32-.jpg

scenickep-33-.jpg

scenickep-34-.jpg

scenickep-35-.jpg

scenickep-36-.jpg

Szóval ilyen egy sokszínű autó. ;-)

 Most olyat fogok csinálni, amit az ember nem szívesen tesz. Megosztom az autó negatívumait. A km futásból is adódóan, kicsit kopott a kormány és a váltógomb is. Ennél a típusnál különösen hajlamos rá. Kopott a váltó gomb teteje is, és picit kopott a váltó szoknya felső része is:

 

kopott1--1-.jpg

És akkor most az autó legcsúnyább része, melyet eddig a kormányvédő takart. Próbáltam megtisztítani, de őszintén szólva csak még csúnyább lett, anyagát tekintve még csak jobban málik, mint előtte. :-(

 

Képek a szomorú helyzetről:

 

kopott1--2-.jpg

kopott1--3-.jpg

kopott1--4-.jpg

kopott1--5-.jpg

Elég csúnyácska...

Mostmár csak volt. :-) A kadafalvai mester kézbe vette a dolgot. Gyárilag is bőrözve volt, így az eredetit lefejtette a kormányról, és kapott helyette újat. Mivel a váltószoknya is bőr volt eredetileg is, és a mester látván, hogy szinte hibátlan, csak egy kis kopás van a tetején, azt mondta rá, hogy ehelyett felesleges új, ez javítható, így az javítva lett. A váltó gombja viszont kapott bőrbevonatot, és a hűthető kesztyűtartó fedele is. Utóbbinak a tetejére ragasztott az előző tulaj valamit, és azt a ragasztót nem tudtam sehogy eltávolítani, így bőrbevonatot kapott. A Fell-Ser Kft-t ajánlani tudom csak mindenkinek, minőségi munkát végeznek, kifejezetten családi hangulat van a műhelyben, s ha még meg is várja az ember fia a munkát, akkor még határozottan jó kedvvel telnek el az órák. :-)

http://meganeklub.hu/index.php?FELL-SER-Kft-Kormanyb337rozes

http://totalcar.hu/magazin/hifituning/borkormany/1/#szoveg

15eft-ba került ezúttal náluk a munka, mely a fel és leszerelést, kormány bőrözést, váltógomb bőrözést, és a hűtőbox fedelének bőrözését takarja, mint korábban írtam. És akkor most jöjjön a lényeg, képek az elkészült munkáról:

 

borozes--1-.jpg

borozes--2-.jpg

borozes--3-.jpg

borozes--4-.jpg

borozes--5-.jpg

borozes--6-.jpg

borozes--7-.jpg

borozes--8-.jpg

Elégedett vagyok vele, szerintem szép is, és kényelmes is így vezetgetni is az autót. :-)

 Nagyobb képek a képgalériában.

 Megint képek. A belsejéről, csak most valamivel tisztábban.

 

 

belulrol--1-.jpg

belulrol--2-.jpg

 

a két hátsó ajtón sérült egy kicsit a kárpit, a gyerekülések hátránya, hogy ilyen megesik:

 

belulrol--5-.jpg

belulrol--7-.jpg

Ezek viszont így maradnak, ennyi hibával megbarátkozom, a többi része a kárpitnak még tűrhető.

 

 

belulrol--6-.jpg

Km is került a járgányba, mondjuk a bőrözés hozzá járult...

 

 

belulrol--17-.jpg

belulrol--9-.jpg

belulrol--12-.jpg

belulrol--13-.jpg

belulrol--14-.jpg

belulrol--15-.jpg

belulrol--16-.jpg

belulrol--19-.jpg

belulrol--21-.jpg

belulrol--23-.jpg

belulrol--26-.jpg

belulrol--27-.jpg

Így nézegetve a bőrözés eredményét, nem bántam meg a hűtő fedelének bőröztetését. Féltem tőle, hogy csúnya lesz, vagy nem illik majd bele az összképbe, de nekem nagyon tetszik így. Jobb, mint eredetileg.

 

Ha már takarítgattam, kapott ismét egy kis fertőtlenítőt a klíma, kivettem a pollenszűrőt is megnézni, hogy hogy néz ki, és azt kell mondjam, hogy így 2-3ekm után eléggé bekoszosodott. Nem gond, mert van új, de azt majd csak később rakom bele, addig még egyszer takarítva lesz a rendszer. Viszont, ez azért azt is jelenti, hogy nem árt sűrűn cserélni a pollenszűrőt, ha az ember jót akar az egészségének. Szóval érdemes ezt is cserélni, amikor mondjuk olajcsere van...

 A képek nagyobb méretben, és még pár kép megtekinthetőek a képgalériában. :-)

Végre arra is használtam az autót, amire igazából tervezték. Csomagtartó tele, család, és irány az autópálya. Igaz, ennek a kis kiruccanásnak köszönhetően a héten már majdnem 1000km-vel gyarapodott a szekér. Nem sokára meg lesz a 187ekm. Most itt tartunk: 186670

 

km186670.jpg

Megpakolva, telitankolva, azért van étvágya, persze ehhez hozzájárult a nagy szél is. Pár száz km autópálya, a leírt körülmények között, természetesen amennyi a megengedett, annyival mentem is. Budapestre érve, 8,0 volt az átlagfogyasztás. Ott egy kis araszolás, lámpázás, Budán hegymenetek sokasága, körök parkolóhelyekért, hazaindulás előtt 8,3 az átlag. Hazaérve, ismét párszáz km autópálya után, 8,1 az átlag. Autópályán kissé hangos 130-nál, vagy felette, bár a fordulatszám is elég magas. Szeretnivaló, hogy amikor valaki 120-al cammog előttem, akkor csak rálép a gázra az ember, és már meg is előzte a másikat. Szintén áldom azt a percet, amikor megvettem az Osram Night Breaker-eket. Most is bizonyítottak. Hm. És a bőrkormány... Jó fogás, nem izzad az ember keze, nagyon jó. Mostmár élmény vele tényleg menni. Amikor hazaértem, akkor viszont meglepetés várt. Reggel olajfolt várt a betonon. Rögtön burkolatbontás, és már láttam is, mi a gond. Ami folyik, az a váltó olaj. Na jó, persze nem hagytam úgy, tehát már csak folyt. :-) Nem volt nálam fényképező gép, így ez kép nélkül marad. A probléma a bal oldali féltengelynél volt. Ahogy a fém gyűrű, melyet három csavar fog a váltóhoz, ugye szorítaná a gumiharangot a váltóhoz, ott eresztette az oilt. Leengedtem a váltóolajat, kiszedtem a csavarokat, féktisztítóval megtakarítottam, szépen megkentem körbe motortömítővel, visszatettem, a csavarokat meghúztam, feltöltöttem olajjal a váltót, és jó is. Amikor megnéztem, még javítás előtt, megtakarítottam, egy óra múlva már összegyűlt egy csepp, javítás után már mentem is vele, meg eltelt több óra, és teljesen száraz mindenhol.

 Egy hirdetés, hasonló autóról, videó formában:

http://www.youtube.com/watch?v=1LvsaIsy2Zc

Ismét volt egy kis szerelgetés, kihasználva, hogy még csak -1 ,-2 fok van. Korábban néztem, hogy kezd repedezni a kormánymű porvédő gumiharangja, így gondoltam addig veszek rá másikat, amíg nem kopik el a kormánymű. Íme:

 

ujgumiharang--1-.jpg

ujgumiharang--2-.jpg

Nos, elkezdtem leszedni a régieket, lejött a jobb oldal:

 

 

regigumiharang--1-.jpg

Azért látszik, hogy van már némi légrés rajta...

 

Aztán a bal oldal meglepett, mert rosszabb volt, mint vártam:

 

regigumiharang--2-.jpg

regigumiharang--3-.jpg

És igen, jól látni, átlátszik. :-( Ez eléggé gatya... Nem baj, ezért van az új, még nem lóg a kormánymű, szóval nincs nagy gáz. Szépen megtakarítottam, majd vastagon bezsíroztam. Ezután ment rá a gumi. Jobb oldal:

 

 

ujgumiharangfelrakva--1-.jpg

Itt pedig a bal oldal:

 

 

ujgumiharangfelrakva--3-.jpg

ujgumiharangfelrakva--4-.jpg

Raktam a külső részére is bilincset, bár nem szokás, elfér rajta, így tuti nem mozog el. Itt pedig fentről, a legutóbb orvosolt olajfolyás helye, a féltengelynél:

 

 

ujgumiharangfelrakva--2-.jpg

Elég koszos már itt, azért most ís fújtam olajozó spray-vel is, meg kuplungcsere óta kicsit koszosabbak a dolgok odalent, ha jobb idő lesz, majd ezt a részt egy kis Brigéciolos mosásnak alávetem, de ebben a hidegben nem bántom.

-14fok. A kocsi nem problémázik, indít, megy. Extrém hidegeket mondanak. A fagyálló amit én -35-re kevertem, az a korábbi méréskor -45-öt tudott, mivel ahhoz nem nyúltam, ez a része úgy gondolom, biztonságban van. Az ablakmosóba és a lámpamosóba viszont -20-as vagy -19-es előre bekevert folyadékot öntöttem eddig mindig. Mivel ilyen hidegeket mondanak, most -40-est kapott, kb félig lehettek a tartályok, most ami benne van, kb -30-at tud. Ez már elég lesz. Viszont. Azért picit játszott velem az autó, úgy volt vele, ha ma ő volt kint a hidegen sokat, akkor most én is legyek picit ott. Miután felnyitottam a motortetőt, feltöltöttem a lötyiket, utána nem lehetett lezárni a motorháztetőt. Ugyanis befagyott addig a bovden... Pedig csak -8 fok volt... Szóval próbálkoztam vele egy darabig, de nem ment, így a forróvizes locsolás a bovden külsőre ami maradt, de az meg is hozta a megoldást. Csak kinyitni ne kelljen most egy darabig. :-) Egyébként a mai körét is szépen teljesítette, dombos tájékon járt ma, már túl van a 187ekm-n is. Országút, hideg, közben sok kis falu, illetve pár emelkedő, lejtő, 6,4l átlagfogyasztás.

 

187111.jpg

Szép szám. :-) Picit mutat többet, és pihen most, kint a hidegen sajnos, és várja, hogy enyhébb legyen az idő, és végre le lehessen mosni róla az út porát. 

Túl sok update nincs mostanság. Még mindig hideg. Éjjeli -18, -20-ak. Viszont pár nap állás után, nappal a -12-ben indult szépen, még meleget is hamar csinált. :-) Más egyéb hír nincs, mert ilyen hűvöske időben nem fogok rajta semmit csinálni. Ötlet már lenne, egy kis hangszigetelésben gondolkodom, de várok egy kis jó időt. A benzinszűrő cserét is meg kellene ejteni már, de ki az az elvetemült, aki -10 fok alatt aláfekszik, hogy cseréljen. :-)

 Végre enyhébb idő. :-))) Na jó, annyira nem, mert -4 fok volt, de csak jobb, mint eddig. Így kicsit megtisztítottam a járgányt.  Kicsit felületes, mert meleg vízzel mostam vederből, és töröltem is szárazra, mielőtt ráfagy. De nagyon kellett már. Só, por ne álljon rajta. A hangszigeteléshez is megvan már az anyag, vatelin, már csak el kell majd helyezni. :-)

Találtam egy cseh oldalt. Egy Scenic-et alakítgat a gazdája kedvére, ledek, xenon, menetfény, alkonykapcsoló, stb. Talán ötlettel szolgálhat valakinek. Én google fordítóval nyitottam meg, így még értek belőle pár dolgot. :-)

http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=cs&u=http://renaultscenic.kvalitne.cz/soumrakovy_spinac.htm&prev=/search%3Fq%3Dhttp://renaultscenic.kvalitne.cz/soumrakovy_spinac.htm%26newwindow%3D1

Két képet osztanék meg, van ahol nagyon divatos a galytörő rács:

 

17.jpg

tomas-kocab-2.jpg

Illetve egy kép egy Megane belsejéről, ahol vatelinnel már ki van tömve a műszerfal:

 

 

 

zajszigetel_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

 

Jó tapasztalatot hallok az ügy felől, szóval egyre inkább várom már, hogy az enyémbe is bekerüljön egy kis zajcsillapítás. :-)

Ma végre bekerült. Az időjárás ugyan nem kedvezett, de a szakadó hó nem akadály. Egy elektromos fűtőventillátort bevezettem az utastérbe, pár percig ment, jó meleg lett bent, és még a műanyagok is kellemesen langyosak lettek, mindjárt nem kellett tartani tőle, hogy valamit eltörök. :-)

Mivel sokszor kérdezik tőlem, hogyan kell mondjuk kiszedni a középső kijelzőt, vagy a km órát, így most mivel ezeket ki kellett vennem, próbálom képekkel illusztrálni, igaz csak rossz minőségű telefonos képek vannak, de remélhetőleg látszik a lényeg.

Először is, felpattintjuk a két első hangszóró rácsot, az ülések felől, picit oldalról a legjobb, egy lapos hegyes csavarhúzóval mondjuk, majd magunk felé húzva lejön. Ekkor már látjuk a magassugárzókat, azok felfogató csavarját, és a műszerfal felső héjának két rögzítő csavarját, a jelölés mutatja a helyüket:

 

dsc01539_711x533.jpg

dsc01540_711x533.jpg

Ezután lenyúlunk a kormány alá, és megragadjuk a kormány magasság állítóját, és legalsó állásba állítjuk:

 

 

dsc01541_711x533.jpg

Ezt azért tesszük, mert a km óra csoport alatti rész is a felső résszel együtt jön le, és ez csak úgy fér ki, ha le van állítva a kormány:

 

 

dsc01542_711x533.jpg

Ekkor a felső héjat az ülések felé húzva, kissé emelve már le tudjuk venni, persze be van pattanva a helyére, szóval határozott mozdulattal kell húzni. Levétel után ezt látjuk:

 

 

dsc01543_711x533.jpg

 

dsc01544_711x533.jpg

 

Van bőven hely, ahová lehet vatelint tenni. A könnyebb elhelyezés érdekében, kivettem a km órát, középső kijelzőt, és a magassugárzókat is, az előző képen és a következőn látszik, hogy hogyan jönnek ki, jelöltem a csavarokat:

 

 

dsc01545_711x533.jpg

 

Ezután jön a tömködés:

 

dsc01548_711x533.jpg

dsc01549_711x533.jpg

Összerakás pedig fordított sorrendben, arra vigyázzunk, hogy fent is, illetve az óracsoport alatt, és a középső kijelző alatt is, ne kerüljön olyan helyre vatelin, ahová majd a felső héjon található fülnek kell bepattanni. Ne tegyünk túl sokat belőle, ne feszegesse a műszerfalat, és a biztosítéktáblát én elkerültem vele, nehogy egy esetleges zárlat miatt leégjen a kocsi. Fűtéskonzolhoz szintén lehet tenni, de akinél még bovdenes az állítása a fűtésnek, arra vigyázni kell, hogy ne legyen útban a vatelin a bovden mechanikának. Jöjjön a tapasztalat. A motorhang érzésre nem sokkal lett csendesebb. Sajnos. :-( Igazából lehet pár dB-el halkabb, de nem olyan jelentős, mint amit reméltem. Viszont. Aminek örültem, az a fűtés. :-) Amikor megy a ventillátor, akár max. fokozaton, az sokkal csendesebb, mint eddig. Ebben jelentős a különbség nálam. Pedig nyelte el az anyagot rendesen, ha amit beépítettem vatelint kiszednénk, és a darabokat egymás mellé tennénk, még egy takarót is lehetne belőle csinálni, mert kb egy 1,5m x 2m-es darabot kapnánk. Nem gondoltam, hogy ennyi üres hely van ott.

 Nem rég azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit lehetne kezdeni azzal, hogy nappal, ha felkapcsolom a lámpát, akkor ne halványuljon el a kijelző, mert ha picit is süt a nap, akkor már kevésbé látni mind a középső kijlező adatait, mind a műszerfalon a fedélzeti számítógép adatait. Gondoltam egy olyan alkonykapcsolóra, mint ami fentebb van a cseh linken. Erre kaptam egy öteltet, miszerint tegyek fel DLR-t, tehát nappali menetfényt. Ahhoz nem kell még helyzetjelző sem, sőt, azzal tilos is használni más lámpát, tehát akkor a műszerfal sem halványodik el. Erre kínáltak egy olyan elektronikát, ami már azt is tudja, hogy csak akkor kapcsolódik fel, ha elindul az autó, tehát lehet járatni a motort úgy, hogy nem világít a DLR. Sajnos nekem túl drága ez a megoldás, így lehet megpróbálkozok házilag megoldani egy hasonlót. Nem plusz lámpa felszereléséről van szó, hanem a gyári fényszórót használni nappali fénynek, méghozzá csökkentett fényerővel, hogy ne zavarja a szembejövőt.

 Gondolkoztam a DRL-en. Beszélgettünk egy barátommal, és ketten szépen összeraktunk egy ötletet. Az első dolog a fényerő csökkentése. Először egy állítható megoldás jött, miszerint akkus csavarbehajtó ravaszát felhasználva lehet csökkenteni a fényerőt, ezzel be lehet szabályozni az optimálist. Ez marad egyelőre tartalék megoldásnak, mert van egyszerűbb. Az egyszerűbb megoldást ki kell próbálni. Eszerint a két izzót sorba kell kötni, esetleg rátenni még egy 5 vagy 10W-os ellenállást. Próba után látszik, hogy működő képes-e ez a megoldás, ha nem megfelelő a fényerő, akkor vissza a csavarbehajtó ravaszos megoldáshoz. A másik dolog hogy nem szeretném, hogy mindig világítson a nappali menetfény. Ha mondjuk sötétben járatni szeretném a motort, akkor nem feltétlen akarom, hogy világítson. Lehetne ügyeskedni mondjuk sebességjellel is, de mivel ehez amatőr vagyok, egy egyszerűbb ötletem támadt. Kézifék. Ezt egyszerű kivitelezni, ha be van húzva a kézifék, és világít a visszajelző a műszerfalon, akkor nem világít a DRL. Természetesen amint helyzetjelzőt kapcsolok, arra is elalszik majd a lámpa.Valami ilyesmi lesz:

Kicsit amatőr vagyok ebben, ezért nézze el nekem mindenki, hogy jelöléseket nem ismerve csináltam egy vázlatot. Az elgondolás szerint, ami kell hozzá:

-kábel :-)

-6db dióda

-4db 5 lábú relé (ebből kettő lehet akár 4 lábú is...)

-1db biztosíték aljzat egy talán 10A-es biztosítékkal (a méretezését még megérdeklődöm)

A terv szerint, 3 szál kábelt kell bevezetni az utastérbe, az egyik a gyújtásplusz, egy a kéziféknek, ami csak akkor kell, ha negatívval vezérli a visszajelző lámpát a kar, ha pozitívval, akkor ez a kábel nem kell, és még egy relé is kimarad, és kell még egy szál, ahová majd közösítve diódázva kötném a helyzetjelző és a fényszóró kapcsoló szálját. Így kézifékre, helyzetjelzőre és fénykürtre is elalszik a nappali fény. Persze még változhat a dolog, meg lehet, hogy nem is életképes, esetleg lehet vannak benne felesleges alkatrészek, vagy éppen kell még valahová valami, szóval ez csak ilyen kezdetleges ötlet.

A DRL kezdetleges bekötési terve:

 

rajz.jpg

 

 A képgalériában megtalálható nagyban, a szerelési segítség/DRL mappában.

Az aktuális előírás DRL lámpára:

http://www.kti.hu/uploads/ENSZ-EGB/gepjarmu_eloirasok/ujak/Egb087.Rev.2._11.pdf

 A kapcsolás jónak tűnik, de lehet, hogy a biztonság kedvéért, a kézifékkapcsolást eleve kihagyom, és szimplán egy kapcsolót építek be helyette, és akkor kikapcsolható lesz a dolog teljesen.

 Idő híján nem nagyon tudok most autóval foglalkozni. :-( Hétvégente megy az autó 150km-t kb, hétköznap meg be sincs indítva. Leállítás előtt leöblítem kézimosóban, és kb. ennyi. Amint lesz időm, érik egy alapos takarítás kívül-belül, persze lehet érdemes lenne megvárni vele az olvadás végét, hogy ne iszapban kelljen járni vele. Addig is egy oldal, amire most bukkantam, ha tudom, ki is fogom próbálni, felnitisztítót sosem használtam még, gumiápolót csak nagyon régen, és akkor se sokáig, mert porban kellett járnom, a közútig nem bírta ki tisztán.

A cikk:

http://www.okauto.hu/news_details.php?maincat=szerviz&id=35

Pár friss kép. Már egy ideje nem volt alkalmam jobban kitakarítani a kocsit, csak néha 1-1 kutas mosás a hidegben, most meg kihasználva a jóidőt, lemostam, és kitakarítottam nagyjából.

 

otel1.jpg

otold1.jpg

otold2.jpg

otha1.jpg

otha2.jpg

A kis színváltós. :-) Napsütötte B oszlop:

 

 

szin.jpg

A motort is letörölgettem, még nem olyan koszos:

 

 

mot1.jpg

mot2.jpg

mot3.jpg

Rég láttam már ezt a részét, szerencsére minden rendben, minden folyadékszint ott van, ahol legutóbb is volt, kivéve a lámpa mosót és ablakmosót, dehát annak fogyni is kell, ha használom. :-)

 

Belül, bár még csak takarítás közben:

 

otbel1.jpg

otbel2.jpg

Nem bántam meg a bőrözést. :-) Imádom így a kormányt és a váltót. A hűthető kesztyűtartó fedele, meg egyenesen tetszik. Amennyire féltem tőle, hogy nem lesz-e csúnya, most annyira tetszik. Jobb így, mint eredetiben. :-) Le akartam fényképezni a km állást egy ponton, de sajnos túlcsúsztam rajta, így a 187781-es állás nem lett megörökítve. :-(

 

Illetve ami még sajnálatos változás, hogy engem is utolért egy Scenic betegség, a csomagtartóban a két rekesz ajtajának tartó fülei le szoktak törni. A kis rekesz ajtaja még tökéletes, de a nagy rekesznek már a három füléből kettőnek kaputt volt. Ma megadta magát a maradék egy is. Így ideiglenesen hozzá csavaroztam két műanyagot, így amíg nem találok másik ilyen ajtót, addig tudom használni zártan ezt a rekeszt. Kívülről így néz most ki:

 

rekeszajto.jpg

 

Pillanatnyi fogyasztás 90-nél és 60-nál:

Legutóbb csak telefonos képek készültek, most volt nálam fényképezőgép, viszont nem volt időm kitakarítani, meg lemosni... Szóval most ilyen képek jönnek. Belül:

 

0309--1-.jpg

0309--2-.jpg

0309--3-.jpg

0309--4-.jpg

0309--5-.jpg

0309--16-.jpg

0309--17-.jpg

Kívülről:

 

 

0309--6-.jpg

0309--7-.jpg

0309--8-.jpg

 

0309--9-.jpg

0309--10-.jpg

0309--18-.jpg

0309--19-.jpg

0309--20-.jpg

0309--21-.jpg

 

És a motortér, most nem törölgettem le, csak ellenőriztem a folyadékszinteket, és minden a helyén, már-már unalmas így az élet. :-) Az olaj is szép színű így még, szinte átlátszó. :-)

 

 

0309--11-.jpg

0309--12-.jpg

0309--13-.jpg

0309--14-.jpg

0309--15-.jpg

 

Gondoltam csinálok pár fogyasztás tesztet, illetve kipróbálom hogyan gyorsul az autó. Videók:

Elinduláskor:

 Így gyorsul, és közben így fogyaszt:

50km/h-nál fogyasztás először 3.-ikban, majd 4.-ikben, végül 5.-ikben:

50-130-ig:

80-ról 90-re:

Fogyasztás 4.-ikben 90-nél:

Kátyús úton 50-el:

Kátyús úton 60-70:

Megálláskor:

 A kátyús úton kissé zörgött a fényképező műanyag védője, majd legközelebb vigyázok vele. Illetve nem kell megijedni a gyorsulás méréskor mutatott fogyasztáson, gyakorlatilag ez a maximum, amit eddig kiírt, viszont így senki nem közlekedik, és mint látható ez a kis játék, hogy hol mit fogyaszt, illetve a gyorsulás, s mellette még volt városi araszolás is, nem is kevés, 6,5-ről 6,7-re emelte meg az átlagfogyasztásom.

 Kevéske szabadidőt kihasználva ki szerettem volna cselezni a márkát, hogy én majd lökhárító levétele nélkül kiveszem az első lámpát. Gondoltam én... A motortérben amikor észre vettem, hogy a lámpa alsó csavarjához szépen hozzá férek, akkor megjött a lelkesedésem, hogy vissza igazítom a helyzetjelző búrát, amit már a leírás elején említettem. Szépen kicsavartam a három csavart, és lássuk, kijön-e. Hát nem... A helyzetjelző függőleges vonalában mintha valami fogná. Ott felette a sárvédő széle, alatta a lökhárító, így nem lehet le-fel mozgatni szinte semmit, és fordítani se lehet. Így egyelőre ennyiben marad. Le kell majd vennem a lökhárítót. :-(

 Így néz ki, amit ki szeretnék venni:

 

sclampa1.jpg

Itt látszik mi lehetett a bibi... a kép bal alsó sarkában az a kiálló műanyag fül. Mivel fel-le irányban nem lehet buktatni a lámpát, mert nem fér, oldal irányban sem tudom elhúzni, így nem fér ki egyszerűen. Így néz ki hátulról, bejelölve a három csavar helye:

 

 

sclampa2-masolata.jpg

A felső értelemszerűen felül, a bal oldali a képen, az a hűtőfelől az autóval szemben állva található, a jobb alsó csavarhely a képen pedig hátulról benyúlva az ABS egységénél a kereszt-tartón látszik, mármint a menet, mögé nyúlva már érzik a csavar feje is. Egy 10-es villással alulról a lökhárító alatt benyúlva könnyen kivehető, mint a másik kettő. Csak a lökhárító nem engedi ki a lámpát...:-(

 Ma volt egy kis időm a kocsira. Nem, nem szedtem le a lökhárítót, ahhoz nem volt kedvem. Mostam, porszívóztam helyette, meg ismét a klímát fertőtlenítettem. Nemsokára használni fogom, legyen baktérium mentes, ha lehet. Nemrég elég nagy sárban kellett közlekednem, és azóta kicsit rázott a kerék 130 körül. Így idejét éreztem levenni mind a négyet, és megtakarítani belülről. Elég sok kosz és sárdarab volt rajta, benzinkútnál hiába nyúltam be a magasnyomásúval, ezt nem vitte le. Ami kosz volt rajta, eléggé rá volt gyógyulva, kell majd hozzá valami jó tisztítószer, most nekem nem volt, így nem lett túl szép, de jobb mint volt. Ilyen lett:

 

dscf0106_800x533.jpg

dscf0107_800x533.jpg

6J széles, ET43-as 15"-os felnik...

 

Nemrég kellett egy hűtőt vinnem vele, ki voltak szedve az ülések hátulról, és lusta voltam még visszatenni mindet, így most a középső nincs benne, ezért a két szélsőt a bentebb lévő helyekre tettem, elvileg azok azért vannak, hogy ha négy személy utazik benne, akkor azoknak minél kényelmesebb legyen. Tényleg kényelmes így. :-)

 

dscf0110_800x533.jpg

dscf0111_800x533.jpg

dscf0112_800x533.jpg

dscf0120_800x533.jpg

dscf0124_800x533.jpg

dscf0129_800x533.jpg

Hátra is elférne egy könyöklő így. :-)

 

Egy kép meg csak úgy a műszerfalról:

 

dscf0123_800x533.jpg

Miután lemostam a kocsit, kihasználva az új fejlámpám előnyeit, levettem a műanyag burkolatot alulról, hogy megnézzem, mi újság az olaj folyással. Meglepődtem:

 

 

dscf0113_800x533.jpg

Az olajteknőnek minimális olaj volt hátul az oldalán, de nem jutott el az aljáig, pedig a teknő tömítését még nem cseréltettem ki... Szóval valamiért egyre kevésbé folyik, pedig nem fogyot el belőle, ugyanúgy max-nál van, mint korábban. A váltórudazat tövében volt még egy-két csepp olaj, ahol minden Renault váltó ereszti kicsit az olajat. Szerencsére nem vészes a dolog. Mire ezekkel végeztem, már hiába akartam körbe fotografálni a gépet, már erősen rám sötétedett:

 

 

dscf0132_800x533.jpg

Ennyit tudtam kihozni belőle, többet nem is fényképeztem így. :-) Innen olyan kis Clio-s. :-)

 

Folytatás a következő oldalon.